Csík János és a Mezzo: Szép a tavasz, szép a nyár

Csík János és a Mezzo "Szép a tavasz, szép a nyár" című albumának címadó dala. A hanglemez lendületes, friss és mindenki számára igazán szórakoztató számokat tartalmazó korong, mely a Fonó Budai Zeneház ápolásában jelent meg 2019. november 15-én.   / csikjanosesamezzo   Csík János és a Mezzo Sajátos, jó hangulatú koncertélményt ígér Csík János és a Mezzo zenekar. Friss, lendületes megszólaltatásban együtt szólalnak meg a kávéházi hangulatú dallamok a magyar népzenével, olyan kecskeméti zenészek tolmácsolásában, akik népzenészként már sok szép zenei élményt adtak a népzenét szerető közönségüknek, és akik könnyű zenészként bejárták a szórakoztató ipar magyarországi és külföldi bugyrait. A formáció eredetileg jótékonysági felkérésekre állt össze, de a formálódó produkció egyre több koncertfelkérést kapott. Műsoron elsősorban az Úgy élni mint a fák c. album dalai, Csík János saját szerzeményei és néhány vendégszerző, így például Szeder kompozíciói szerepelnek. A dalok – ahogy Csík Jánostól megszokhattuk – népzenei köntösben szólalnak meg, szerethetően, megidézve a régi időket, újragondolva azokat. Ezek a zenészek történetei, akik közül ki a népzenészek, ki a könnyűzenéhez, ki pedig a jazzhez áll közelebb – éppen ezért színes, újszerű és magával ragadó a zenekar muzsikája, szokatlan és mégis jólesően ismerős. A felállás: Csík János - hegedű, ének Kisgyőri Krisztián - bőgő Mészáros János - brácsa, trombita Németh Zsolt - gitár, ütőgardon, dob Rácz Gábor - zongora Vadas László - citera, tangóharmonika

Akusztik – Csík János és a Mezzo – (Akusztik – M2 Petőfi TV)
▶︎

Akusztik – Csík János és a Mezzo – (Akusztik – M2 Petőfi TV)

Csík Zenekar, Ferenczi György és a Rackajam - Zöld erdőben de magas
▶︎

Csík Zenekar, Ferenczi György és a Rackajam - Zöld erdőben de magas

Szenes Iván legnagyobb slágerei (Máté Péter, Kovács Kati, Zalatnay Sarolta, Szécsi Pál, Koós János)
▶︎

Szenes Iván legnagyobb slágerei (Máté Péter, Kovács Kati, Zalatnay Sarolta, Szécsi Pál, Koós János)

Csík Zenekar - Te majd kézenfogsz és hazavezetsz [OFFICIAL]
▶︎

Csík Zenekar - Te majd kézenfogsz és hazavezetsz [OFFICIAL]

Csík János és a Mezzo koncertje a Tőserdei Kultúrközpontban.
▶︎

Csík János és a Mezzo koncertje a Tőserdei Kultúrközpontban.

Presser Gábor - Szabó Attila - Csík Zenekar feat. Kiss Tibor // Engem is vigyél el
▶︎

Presser Gábor - Szabó Attila - Csík Zenekar feat. Kiss Tibor // Engem is vigyél el

Engedik, hadd menjen: Csík János kilép a Csík Zenekarból
▶︎

Engedik, hadd menjen: Csík János kilép a Csík Zenekarból

Csík János és a Mezzo: A boldogság kereső
▶︎

Csík János és a Mezzo: A boldogság kereső

Csík Zenekar: Olyan ő
▶︎

Csík Zenekar: Olyan ő

Akusztik – Csík János és a Mezzo - Szép a tavasz, szép a nyár (Akusztik – M2 Petőfi TV)
▶︎

Akusztik – Csík János és a Mezzo - Szép a tavasz, szép a nyár (Akusztik – M2 Petőfi TV)

Csík Zenekar - Juhmérés Mérában
▶︎

Csík Zenekar - Juhmérés Mérában

Gypo Circus x Szirota Jennifer - Gyere Kicsi (Közösségi Ház) Tiszakécske Session
▶︎

Gypo Circus x Szirota Jennifer - Gyere Kicsi (Közösségi Ház) Tiszakécske Session

Csík Zenekar - Ez a vonat, ha elindult, hadd menjen...
▶︎

Csík Zenekar - Ez a vonat, ha elindult, hadd menjen...

Csík János és a  Mezzo - Boldogságkereső  (Fonó 2020)
▶︎

Csík János és a Mezzo - Boldogságkereső (Fonó 2020)

Csík Zenekar - Presser Gábor - Karácsony János: Szólj rám
▶︎

Csík Zenekar - Presser Gábor - Karácsony János: Szólj rám

Szalóki Ági és a Parno Graszt - Mert a nézését meg a járását
▶︎

Szalóki Ági és a Parno Graszt - Mert a nézését meg a járását

Kaláka meglepetéskoncert 2. rész - Csík zenekar - József Attila: Születésnapomra
▶︎

Kaláka meglepetéskoncert 2. rész - Csík zenekar - József Attila: Születésnapomra

Legényes boogie – Csík János és a Mezzo élőben játszik
▶︎

Legényes boogie – Csík János és a Mezzo élőben játszik

Tüntet a Fidesz; Toro és a szívecske-gate; MSZP-Fidesz polip; Deák Dani folytatja; Perdöntő vallomás
▶︎

Tüntet a Fidesz; Toro és a szívecske-gate; MSZP-Fidesz polip; Deák Dani folytatja; Perdöntő vallomás

A Csík zenekar 30 éves - Rózsa, rózsa
▶︎

A Csík zenekar 30 éves - Rózsa, rózsa