MINDEN, AMIT A TDK-ról tudni érdemes
JELENTKEZÉS ÉS INFORMÁCIÓ 👉 http://tdk.bme.hu/GTK A TDK, azaz Tudományos Diákkör egy remek lehetőség arra, hogy mélyebben beleásd magad az érdeklődési területedbe. A TDK nem más, mint egy kutatási projekt, melynek kivitelezésében segítségedre lesz egy konzulens. A kutatási eredményeket egy dolgozatba kell összefoglalni, majd a TDK Konferencián előadni. A résztvevők előadását egy zsűri értékeli, így a TDK egyben egy verseny is. A TDK-n elért eredmények a későbbiekben plusz pontot érnek mesterszak vagy PHD képzésre való jelentkezésnél. A praktikus előnyök mellett lehetőséged lesz a választott tématerületben elmélyülni és az általad felkért oktatóval (TDK konzulenssel) komolyabb közös kutatómunkát folytatni, ami önmagában is értékes és később a munkaerőpiacon is komoly értékkel bír majd számodra. Azoknak pedig, akik kutatói pályára szeretnének majd továbbmenni a képzés után, a TDK nyújtja az első lépést önmaguk kipróbálására és a kutatói élet megismerésére. A bővebb információért keresd fel a BME GTK TDK Gyakran Ismételt Kérdések oldalát: http://tdk.bme.hu/GTK/Pages/FAQ Konkrét kérdéseiddel a TDK kontakt listáján szereplőket tudod megkeresni: http://tdk.bme.hu/GTK/Contact Tudj meg többet rólunk! 👉 https://www.gtk.bme.hu/ Okosabban. Magasabbra. 📍 #BMEGTK #TDK #konferencia 🕑 Időbélyegek: 00:00 5 kérdés a TDK-ról 00:25 Minek a rövidítése a TDK? 00:58 A TDK folyamata 01:36 Verseny vagy kutatás? 02:18 TDK díjak 02:41 A TDK előnyei 03:02 Mi a különbség a TDK és az OTDK között? 03:20 OTDK – Országos Tudományos Diákkör 04:22 Kapcsolatépítési lehetőség 04:49 Hogyan kezdj el TDK-zni? 05:15 Konzulens és témakör kiválasztása 06:05 TDK honlap 06:29 Határidők és a TDK folyamata 07:59 Újbóli jelentkezési, folytatási lehetőség 08:26 GY.I.K. és kontaktok

TDK - Sikeres témavezetés

5 tipp a sikeres prezentáció készítéséhez

"TDK-zni jó. A TDK egy építő, fejlesztő tevékenység." - Tóth Melinda - OTDK Arcképcsarnok

9 Ha már az OTDK ra készülsz Zsani és Dani

💥 Hogyan működik a gazdasági hadviselés a 21. században?

Gólyák köszöntése - Dr. Koltai Tamás, dékán, BME GTK

OTDT kitüntetésátadó ünnepi ülés 2023

Áder: “Sürgősen felejtsék el, vonják vissza!” - Áder János #32

Szunyi Attila TDK előadása (1. hely): Posztprocesszor fejlesztése kiber-fizikai rendszerben

Lángol Oroszország, már egy moszkvai sem képzelheti azt, hogy az Ukrajna elleni háború nem létezik

Mire figyel a zsűri a TDK-án? A TDK Pethő Professzor szemüvegén keresztül - 1. rész

Magyarországon kiközösítették, ma Balin épít villákat - Zorigt Batjin interjú

Hogyan írjunk és prezentáljunk TDK dolgozatot hatékonyan? | Károly Dóra előadása

A TISZA Kormány sajtótájékoztatója Magyar Péterrel! Fontos bejelentések! 🔴⚪🟢 07.02.

A mindenség rendje - Az információ / Order & Disorder - The story of information

Verebes István: Magyar Péter a leghatásosabb debattőr, de a győzelmet nem kellene ennyire élveznie

A 27 nyelvű ember elárulja a nyelvtanulás igazi titkát (meglepően egyszerű)

Azbesztválság: tények, kockázatok, megoldások (1.)

A Mercedes VLE megérkezett – búcsú a V-osztálytól?

