Kiss Kata Zenekar: Ünnepi műsor Monokon az 1848/49-es Forradalom és Szabadságharc tiszteletére
A zenekarral 2021 március elején gondoltunk egy nagyot és Monokra utaztunk, Kossuth Lajos szülőfalujába. A célunk az volt, hogy közönség nélküli koncertet rögzítsünk március 15-re, mert úgy gondoltuk, hogy a nemzeti ünnepre való emlékezés nem maradhat el még ezekben a nehéz időkben sem, amikor tombol a járvány a világban. Miután ezt a szándékukat közé tettük a közösségi médiában, több ezer e-mailt kaptunk nem csak Magyarországról, hanem az egész Kárpát medencéből és a tengeren túlról is, Ausztráliától Amerikáig. Sok ezer iskola, óvoda, középiskola, magyar közösség jelezte, hogy szeretne velünk ünnepelni a virtuális térben. Ez a műsor nem akar több lenni, mint ami. Itt állunk előttetek emberközelben, sallangok és manírok nélkül. Itt állunk azon a színpadon, ami a járvány előtt az életünket jelentette. Úgy zenéltünk, hogy nem tudjuk mikor tehetjük ezt meg legközelebb. Szerettünk volna emlékezni és örömet okozni nektek. Szerettünk volna veletek ünnepelni és most hogy ezt személyesen nem tehetjük meg, reméljük, hogy a virtuális térben eljut minden magyar emberhez ez a video. Szívünket lelkünket beletettük, hogy megidézhessük március 15 hangulatát és erősítsük az összetartozást és a hitet mindannyiunkban, hogy bárhol is vagyunk szétszóródva a világban, magyarnak lenni igenis jó ! Szeretettel: Kiss Kata Zenekar e-mail: [email protected] Tel: +36305881301 A film elején elhangzik Kossuth Lajos 1890. október 20-án Torinóban elmondott beszédének részlete mely minőségében is eredeti fonográf felvétel. Hegyi - Füstös István református lelkész találta 1977-ben. Kossuth Lajos a legkorábban született ember akinek a hangja meg van örökítve. /Jogi tulajdonosa a Hungaroton / Köszönet: Bártfay Emese, Monok Polgármesterének A filmet készítette a Vajtó Produkció rendezte: Vajtó László A Kiss Kata Zenekar: ének-Kiss Kata zongora: Bikics Tibor gitár: Möntör Máté basszusgitár: Kiss Gergő Nyenyec dobok: Eisenhoffer Péter hegedű: Tóth Ádám hegedű, vokál : Nagy Dóra hangtechnika : Lakatos Dávid, Kádas Csaba Sajtókapcsolatok: Kristóf Hajnalka +36302189268 [email protected] Koncert szervezés: Kiss Kata menedzsment +36305881301 [email protected] Instagram oldalunk: 🎯 https://bit.ly/3gtwz58 📸 YouTube csatornánk: 🎤 https://bit.ly/3cmQkZK 🎬 Magyar vagyok #magyarnaklenniigenisjó 🇭🇺 🗣 https://bit.ly/3dCmnWX 👥 #összetartozunk #magyarnaklenniigenisjó #kossuth

Akusztik – Kiss Kata zenekar (M2 Petőfi TV-2021.06.21.)

Kiss Kata Zenekar: Magyar vagyok (OFFICIAL KLIP)

Tüntet a Fidesz; Toro és a szívecske-gate; MSZP-Fidesz polip; Deák Dani folytatja; Perdöntő vallomás

Scientists Reveal Surprising Genetic Origin of Hungarian DNA
![Csík Zenekar - Te majd kézenfogsz és hazavezetsz [OFFICIAL]](https://i.ytimg.com/vi/-J1-s3L11WE/hqdefault.jpg?sqp=-oaymwE9CNACELwBSFryq4qpAy8IARUAAAAAGAElAADIQj0AgKJDeAHwAQH4Af4JgALQBYoCDAgAEAEYWyATKH8wDw==&rs=AOn4CLB8Irep8_Tw2CKyolJlyL337THjJg)
Csík Zenekar - Te majd kézenfogsz és hazavezetsz [OFFICIAL]

Listen and Feel the Peace | Tibetan Healing Sounds for Deep Meditation, Inner Peace & Soul Healing

My Golden Retriever Heals a Terrified Rescue Kitten in Just 3 Meetings!

Szivárvány citerazenekar

The Last Concert of the Alexandrov Red Army Choir (2016)

Koltay Gábor: Itt élned, halnod kell. ( Zenés történelmi képeskönyv ) 2016. június 17.

Kovács Nóri - Magyarnak Lenni (az elvadult világban Embernek Maradni)

Kiss Kata : Bujdosó csend

Kiss Kata zenekar: Magyar vagyok (Gelence)

Kiss Kata Zenekar és Lászlò Attila: Sohasem egyedül

Kiss Kata zenekar & Nagy Feró – Ez a vonat (Akusztik, M2 Petőfi TV)

Rendkívüli vereség: Oroszország bekerítette Ukrajna erődvárosát, itt az összeomlás? - Vukics Ferenc

Kovács Nóri - Trianon 100. - Magyar Testvér, Várunk Haza!

Kiss Kata Zenekar: Magyar vagyok (LIVE video)

Kiss Kata Zenekar: Magyar vagyok ( MTVA - Itthon vagy! Magyarország Szeretlek! című műsor)

