Sóvidéki - dombság Hegyre szúrt falvak között
Így szól a székely rege a Sóvidéki dombság elzárt falvainak eredetéről. Nem teketóriázunk, amennyit csak tudunk, meg is látogatunk, de nem a szokványos földutakon, hanem a vulkanikus röghegység legendás kúpjain keresztül. Mert ezen az Isten háta mögötti vidéken még szinte kézzel fogható a mítosz és a tradíció. Ebbe a mesevilágba még nem vezetnek aszfaltutak, s így azokon s fogyasztói kalmárszellem sem lopakodhatott fel. Itt maradt viszont a hegyek szelleme, s a dús erdőkben mintha tündérek fogócskáznának a múló idővel. Persze a kommunizmus majd a konzumizmus sok embert kikényszerített Sóvidék hegyre szúrt falvainak meséiből. Ám akik itt maradtak, tűzön-vízen keresztül őrzik hagyományaikat és az archaikus települések görbe utcáit járva, nem tehet mást a Hazajáró, mint a Sóvidéki-dombság jövőjébe vetett hittel felvértezve belép a kitárt karokkal hívogató székelykapukon. A "Hazajáró" hétről-hétre bakancsot húz és nekiindul, hogy keresztül-kasul bebarangolja a Kárpát-medence varázslatos tájait és megismerje hazánk természeti- és kulturális értékeit, történelmi emlékeit és az ott élő emberek mindennapjait. Erdélyben, Felvidéken, Kárpátalján, Délvidéken, Muravidéken, Őrvidéken és belső-Magyarországon hol gyalog, hol szekérrel, kerékpárral vagy kenuval halad vándorútja során. A Kárpátok fenséges gerinceitől, várromokon, apró fatemplomokon és véráztatta harcmezőkön át, patinás városokig - megannyi magyar emlék kíséri a "Hazajáró" soha véget nem érő útját.

Sóvidék - A székely föld sója

Van berekfa, nincsen rét - Régi hagyományok - új gazdák Göcsejben

25 dolog, amit ROSSZUL TUDHATTÁL a svábokról?!

Káposztafalvi-karszt - A Szepesség paradicsoma

Boldogkő vára – A Zemplén legkülönlegesebb vára! 🏰🇭🇺🍂

A legnagyobb autóipari bukások - Oroszok

Zala megye, Lenti kistérség - Pannon Expressz

Torja bemutatása

Wonderful Workmanship! Cooper Made Traditional Cheese Molds by Hand

Kelemen-havasok I. - Wass Albert hagyatéka

Muravidék és Horvátország - Hungarikumokkal a világ körül 4.évad 2.rész

Kalota-havas – Felszeg Vigyázója

HAZAHÚZÓ – A gyönyörű őszi Őrség 1. rész

Rozsnyói-hegyek - Pásztortüzek Gömörben

Átvert a német megbízóm? - FELMONDTAM

Retró fesztiválhangulat és régi elegancia Opatijában

Elveszett falvak nyomában - Felsőőrség (4K)

A növényeink válságból válságba bucskáznak

Csíki-havasok - Búcsú Csíksomlyón

