„1962 óta itt lakom. 83 évesen hova menjek lakni?” | 24.hu

Üst János 1962 óta lakik a Normafán egy kis faházban. Még a tanács hirdette meg, hogy ingatlanhoz juthat az, aki az odaköltözése után 25 éven belül házat épít a területen. Jánosnak ez nem sikerült, de közben jött a rendszerváltás, és azt mondja, bő negyven évig senkit nem zavart, hogy ott él. Időközben a terület a Magyar Tudományos Akadémiához és kisebb részben a XII. kerületi önkormányzathoz került. Tavasszal az MTA több házat ledózerolt, és fákat vágott ki a területen. Jánosnak és a párjának keddig adtak időt a végrehajtók, hogy elhagyják a területet. Az önkormányzat lapunknak azt írta, haladékot kérnek az akadémiától, hogy a pár lakhatása rendeződhessen. Frissítünk! Két hónap haladékot kaptak videónk szereplői „A Magyar Tudományos Akadémia a Csillagvizsgáló úti telkén álló építményben jogcím nélkül élő személy helyzetének megnyugtató rendezésére törekszik. Az MTA ugyanakkor hangsúlyozza, hogy a területen élő személy biztonsága, a terület tudományos célú felhasználhatósága, illetve az Akadémia törvényben előírt közfeladatainak ellátása érdekében minél előbb rendezni kell a 4 éve húzódó kérdést” – írta lapunknak a cikkünk megjelenését követően közleményben az intézmény. E szerint az MTA a 98 százalékos tulajdonában álló ingatlanon az idén egy 2016-os, birtokbaadásról rendelkező bírósági ítélet alapján területrendezést végzett. A területen korábban jogcím nélkül tartózkodó idős férfi egy életveszélyes, közművekkel nem rendelkező, lakhatásra alkalmatlan építményben él, amely semmilyen hatósági engedéllyel nem rendelkezik, és amely a szakértői vélemény alapján a biztonságát is veszélyeztetheti – írták. Az MTA több mint két év haladékot adott a terület önkéntes elhagyására, a férfi pedig a végrehajtási eljárásban vállalta, hogy 2019. szeptember 15-ig kiköltözik. A végrehajtás következő dátuma augusztus 18., ugyanakkor az MTA új vezetői az ügy részleteit megismerve augusztus 17-én úgy döntöttek, hogy felajánlják: saját felelősségére további két hónapig tartózkodhat az ingatlanon, amíg lakhatását rendezi – közölte az Akadémia, hozzátéve: az idős férfi nem kereste meg a Magyar Tudományos Akadémiát elhelyezési igénnyel. Weboldal: https://24.hu/ Facebook:   / 24ponthu   Instagram:   / 24ponthu   App Androidra - https://play.google.com/store/apps/de... App iOS-re - https://apps.apple.com/hu/app/24-hu-f... App Windows-ra - https://www.microsoft.com/hu-hu/p/24h... Iratkozz fel, és ne maradj le további videóinkról sem 👉 https://bit.ly/2HWKkJo Olvasd a legfrissebb sztorijainkat 👉 https://24.hu/ Kövess minket Facebookon 👉   / 24ponthu   Kövess minket Instagramon 👉   / 24ponthu   Értesülj az elmúlt 24 óra legfontosabb híreiről és olvasd a legjobb cikkeinket hetente összegyűjtve 👉 https://24.hu/hirlevel-feliratkozas/ Töltsd le a 24.hu appot: Androidra 📲 https://play.google.com/store/apps/de... iOS-re 📲 https://apps.apple.com/hu/app/24-hu-f... A 24.hu Magyarország egyik legolvasottabb híroldala. Küldetésünk a független, tényeken alapuló tájékoztatás és a minőségi szórakoztatás. Az a lényeg, hogy kérdezzünk, hogy megmutassuk, hogy ott legyünk, hogy segítsünk, elgondolkoztassunk, szórakoztassunk, és ha kell, leleplezzünk. Értetek: az olvasók, a nézők, a hallgatók miatt. Legyél te is 24.hu támogató 👉 https://24.hu/tamogatas/ #24hu

Áder: “Sürgősen felejtsék el, vonják vissza!” - Áder János #32
▶︎

Áder: “Sürgősen felejtsék el, vonják vissza!” - Áder János #32

Állandósult a rettegés a VIII. kerületben? Egyre gyakoribb az agresszió az utcákon
▶︎

Állandósult a rettegés a VIII. kerületben? Egyre gyakoribb az agresszió az utcákon

97. Ünnepi Könyvhét - Kótaj község második világháborús hősei és áldozatai (1939-1945)
▶︎

97. Ünnepi Könyvhét - Kótaj község második világháborús hősei és áldozatai (1939-1945)

A mindenség rendje - Az információ / Order & Disorder - The story of information
▶︎

A mindenség rendje - Az információ / Order & Disorder - The story of information

Watch This 300,000-Ton Ship Disappear | The Final Moments of a Stellar Banner long version HD
▶︎

Watch This 300,000-Ton Ship Disappear | The Final Moments of a Stellar Banner long version HD

Dr. Varga Judit igazságügyi miniszter nyitóelőadása
▶︎

Dr. Varga Judit igazságügyi miniszter nyitóelőadása

Orbán Viktor kiiktatására használják Magyar Pétert: ebbe bukhat bele a Tisza? - Schiffer András
▶︎

Orbán Viktor kiiktatására használják Magyar Pétert: ebbe bukhat bele a Tisza? - Schiffer András

Unbelievable Smart Worker & Hilarious Fails | Construction Compilation #5 #adamrose #smartworkers
▶︎

Unbelievable Smart Worker & Hilarious Fails | Construction Compilation #5 #adamrose #smartworkers

A TISZA Kormány sajtótájékoztatója Magyar Péterrel! Fontos bejelentések!  🔴⚪🟢 07.02.
▶︎

A TISZA Kormány sajtótájékoztatója Magyar Péterrel! Fontos bejelentések! 🔴⚪🟢 07.02.

When Animals Surprise Photographers in the Sweetest Way! 😍
▶︎

When Animals Surprise Photographers in the Sweetest Way! 😍

Ego Bodybuilder HUMILIATED Beyond Belief 🤯 |  Anatoly GYM PRANK
▶︎

Ego Bodybuilder HUMILIATED Beyond Belief 🤯 | Anatoly GYM PRANK

Ára van annak, hogy Szingapúrban élünk 16 éve
▶︎

Ára van annak, hogy Szingapúrban élünk 16 éve

How Toilet Bowls Are Made | Amazing Toilet Bowl Manufacturing Process in Pakistan
▶︎

How Toilet Bowls Are Made | Amazing Toilet Bowl Manufacturing Process in Pakistan

Csempészáru az élelmiszerek közé rejtve | Határellenőrzés Törökországban
▶︎

Csempészáru az élelmiszerek közé rejtve | Határellenőrzés Törökországban

Miért PONT SPANYOLORSZÁGBA költöztünk?
▶︎

Miért PONT SPANYOLORSZÁGBA költöztünk?

Man Builds AMAZING House ALONE in ONLY 500 Days | Start to Finish by @Dmitry Lukin
▶︎

Man Builds AMAZING House ALONE in ONLY 500 Days | Start to Finish by @Dmitry Lukin

Gyárfás Tamás meggyanúsításához politikai jóváhagyás kellett | PartizánPOLITIKA Kovács Lajossal
▶︎

Gyárfás Tamás meggyanúsításához politikai jóváhagyás kellett | PartizánPOLITIKA Kovács Lajossal

MOST CHEAP STREET FOOD IN AFGHANISTAN | KABULI PULAO | ROAS CHICKEN | BIRYANI RECIPE | STREET FOOD
▶︎

MOST CHEAP STREET FOOD IN AFGHANISTAN | KABULI PULAO | ROAS CHICKEN | BIRYANI RECIPE | STREET FOOD

Farmer's Idea of ​​Inventing an Electric Bicycle! Will Surprise Everyone
▶︎

Farmer's Idea of ​​Inventing an Electric Bicycle! Will Surprise Everyone

🚨 MOST TÖRTÉNT:Magyar OLYAT tett a parlamentben, amire senki sem számított
▶︎

🚨 MOST TÖRTÉNT:Magyar OLYAT tett a parlamentben, amire senki sem számított