Zimborás Zoltán: Fénnyel szőtt számítások (Atomcsill, 2022.02.24.)

Előadó: Zimborás Zoltán (Wigner Fizikai Kutatóközpont, RMI) Cím: Fénnyel szőtt számítások: optikával működő (kvantum)számítógépek Időpont: 2022.02.24. Kivonat: A fény-alapú számítástechnika gondolatával már az 1960-as évek óta foglalkoznak a kutatók, azóta számos optikai számítógép mintapéldány is megépült. Azonban a technológiai óriásvállalatok mindeddig egyértelműen a félvezető-alapú elektronikus számítógépek mellett tették le a voksukat, és ezekre alapozták jövőbeli terveiket. Ez a trend az utóbbi öt évben valamelyest megtörni látszik két okból kifolyólag. Egyrészt amiatt, mert az optikai chipek fogyasztása sokkal kedvezőbb, hőtermelésük elhanyagolható, ezért hűtésük sem emészt fel energiát, és így nem korlátozza műveletvégző sebességüket sem. A másik ok a kvantuminformatika megjelenése: a most fejlesztés alatt álló kvantumszámítógép-prototípusok közül az integrált optikára épülő fotonikus chipek a legígéretesebb megoldások közé tartoznak. Előadásomban ezeket az új fejleményeket tekintem át, és bemutatok klasszikus és kvantumos számításra használt integrált optikai chipeket. További információ: http://atomcsill.elte.hu/NEW/events/f...

Veres Gábor: Mit talált a Nagy Hadronütköztető a Higgs-bozon óta? (Atomcsill, 2021.10.07.)
▶︎

Horváth Ákos: Természetes atomreaktor egy afrikai uránbányában (Atomcsill, 2021.11.11.)

ÉLŐ: Megalakulnak a parlamenti vizsgálóbizottságok

Pataki Bálint Ármin: Neurális hálózatok (Atomcsill, 2022.03.10.)

Pogátsa Zoltán: A magyar gazdasági elit nagyon gyorsan fog átalakulni/Forbes Money #14

A mesterséges intelligencia fizikája Dr Csabai István 2026 4 17

Föld keletkezésének magyarázata elemi részecskékkel | Dr. Völgyesi Lajos | EP 8

The Crystal That Could Destroy All Medicine

Jakovác Antal: A kvantumvilág (Atomcsill, 2018.12.13.)

Elkezdődött Magyar Péter beszéde a parlamentben – élő közvetítés

Hány bolygó van a Naprendszerben? - Szabó Norton előadása

What do tech pioneers think about the AI revolution? - The Engineers, BBC World Service

Nógrádi Dániel: Van-e valami a részecskefizika Standard Modelljén túl? (Atomcsill, 2022.03.24.)

Nervous System Regulation (999 Hz) | 1 hour handpan music | Malte Marten

Dávid Gyula: A fekete fény (Atomcsill, 2015.09.10.)

20061025 A téridő habjai és az olvadt vákuum Dávid Gyula

Härtlein Károly: Az elektromos rollerek fizikája és veszélyei (Atomcsill, 2026.04.30.)

Mit mond a fizika a valóságról? - Takács Gábor előadása  (2024.11.15.)

Derényi Imre: Miért élhetnek sokáig a többsejtű élőlények? (Atomcsill, 2021.10.21.)

Is AI Hiding Its Full Power? With Geoffrey Hinton