DTK: Elviszlek magammal – Sodró Eliza
Katt a feliratkozáshoz! / @wmnmagazin WMN Facebook: / wmnmagazin; WMN nyitóoldala: https://wmn.hu/ WMN hírlevél: https://wmn.hu/hirlevel-feliratkozas Sodró Eliza színész 1990. december 17-én született Budapesten. Gyerekkorától kezdve egyértelműen erre a pályára készült, olyannnyira, hogy a családja sem kételkedett benne sosem, hogy meg is valósítja a tervét. Igazi jó tanuló, a kortársai által strébernek mondott kislány volt. Sváb nagymamája esti mese helyett igaz történeteket mesélt nekik a háborúról. Eliza kamasz volt, amikor szülei elváltak, és két öccse mellé később apukája révén született még egy testvére. A szülők válásával párhuzamosan elindult Eliza „lázadó” korszaka, egy évet Berlinben élt, apukája kiszuperált furgonjával kalandozott Európában. Aztán felvették a Kaposvári Egyetem színművész szakára. Hallgatói évei alatt vette át az intézmény vezetését Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója. Elizában ez az időszak nagyon mély nyomokat hagyott emberileg és szakmailag is. Az autóban arról mesélt, hogy úgy érezte magát, mint a szülei válásakor: az érte felelős felnőttek között konfliktus van, amit az ő feladata lenne feloldani. Magáért akkor nem mert kiállni, de később, az SZFE hatalomátvételének idején a nála fiatalabbakért már igen; emlékezetes volt Vidnyánszkynak írt nyílt levele például. Azóta ő a „bátor”, közéleti kérdésekben felszólaló színésznő. Közben társulati tag a Radnóti Színházban, ahol most mutatták be a 3tél című, Alföldi Róbert által rendezett kortárs horvát darabot (ennek a próbájába lestünk bele a forgatáskor), játszik a Hatszín Teátrumban, ahol a kamasz Janikovszky Évát alakítja a Kizárólag az utókor számára című előadásban és közben egy kőkemény közös darabra is készül párjával, Rusznák András színésszel (akivel a Magyarázat mindenre című filmben is egy párt alakítanak). A közös munkáról, a magánéletbe átfolyó játékról, a mozaikcsaládos működésről is mesélt D. Tóth Krisztának úton a színházból haza. Támogatóink: Audi Magyarország (https://wwww.audi.hu) Elektromos autó biztosítás (Allianz Autóm) | Allianz Hungária (https://www.allianz.hu/hu_HU/lakossag...) OMV | VIVA El Salvador Direct Trade kávé (https://www.omv.hu/hu-hu/toltoallomas...)

Világtalálkozó - Oroszlán Szonja és Kapu Tibor (Klubrádió)

Romans, Greeks, Middle Ages: How Our History Was Falsified! // Dr. Gerd Reuther

Szinetár Dóra: A színházi bántalmazásról és a mérgező kollégákról

Heti Jégbüfé - Tóth Ildikó, második bőr..

DTK: Elviszlek magammal – Borbély Alexandra és Nagy Ervin

Szavakon túl - Sodró Eliza (Klubrádió)

BENNED ÉLEK - HERNÁDI JUDIT, TARJÁN ZSÓFIA

Liptai Claudia: A tragédiák motiváltak, hogy jobban odafigyeljek magamra | A Te Kék Zónád #27

DTK: Elviszlek magammal – Kormos Anett (évadpremier)

Ez a kormány Magyar Péter hard, és élvezi

DTK: Elviszlek magammal - Csuja Imre

A fideszes polgármester, aki elmondta Orbánnak a kritikáit – interjú Cser-Palkovics Andrással

DTK: Elviszlek magammal – Peller Anna

"Nem tökéletesnek kell lenni, hanem szívósnak" - Tari Annamária a szorongásról

BENNED ÉLEK - KIRÁLY LINDA, KIRÁLY GABRIELLA

Oligarchatúra, Tiborczék milliárdos lakása, zárt körű tonhalas buli: Ilyen a NER-luxus belülről

Kajdi Csaba: 50 évesen is a harminc éves testünket vágyjuk vissza | A Te Kék Zónád #01

DTK: Elviszlek magammal – Rákóczi Feri

PIKÓ, BODACZ és a propaganda felelőssége 🤨 Megbocsátás a NER után

