Zsolnay Hédi: A két szemét még most is látom (Hulló levelek)

A két szemét még most is látom (Les feuilles mortes) - Zsolnay Hédi énekel Kozma József - Jacques Prévert szerzeménye Magyar szöveg, és zongorán kísér: Vécsey Ernő Arcába mondtam, hogy nem szeretem, Lestem, hogy erre majd mit mond nekem. Gyötörtem, kínoztam szüntelenül, Féltékeny voltam oly kegyetlenül. Hazudtam néki, hogy más férfi vár, Ha estére randevúnk volt. Szerettem volna, ha könnyet ejt már, De ő csak kacagva fölém hajolt, Azt mondta: "szeretsz te engem, Szíved enyém, érzem én." S én ellöktem magamtól durván, S ő döbbenten nézett reám. A két szemét még most is látom, Könny nélkül sírt, csak nézett vádlón. Egy percig állt, sebzetten, bénán, Nem szólt egy szót, csak elment némán. Hervadt falevél hullt a fáról, S elvitte őt az őszi szél, Mégis minden este visszavárom, Mert szívem csak őérte él. Elmúlt a tavasz és elmúlt a nyár, Szomorú szívem csak őreá vár. Belátom, hibáztam! Megbántam én! Él mégis bennem egy halvány remény, Visszatér hozzám, ha eljön az ősz, És rájön, hogy szeretem őt. Szerelmünk emléke mindent legyőz, S éppen úgy szeret majd, mint azelőtt. Már érzem a csókját a számon És látom a lágy mosolyát. A vétkemet százszor is bánom, És várom hívó szavát. A két szemét még most is látom,... ...Mert szívem csak őérte él. Lá-lá-lá-lá, m-m-m-m. Mert az én szívem csak őérte él.