Az utolsó Ikarus EAG E94G Nagykanizsán | HIY-435

Az Ikarus EAG E94G, avagy a legszebb magyar gyártmányú csuklós busz prototípusa 1997-ben készült. A ezüst-sötétkék festésű busszal először 1997. május 27-én, a budapesti Industria kiállításon találkozhattak az emberek. A típusból a három ajtós kivitel mellé terveztek négy ajtósat is, ezzel is megadva az esélyt arra, hogy esetleg a BKV is rendeljen a buszból. Sajnos ebből semmi nem lett. A típusból összesen csak 8 darab autóbusz talált gazdára. 6 darab Csepel alvázra szerelt (E94.25-28G) buszt vásárolt a Zala Volán, majd további kettő Rába alvázast (E94.55G) a Volánbusz. A sikertelenség főbb okai az alvázproblémák, a nem alacsonypadlós kialakítás (ez az export miatt lett volna fontos) és az Ikarus 200-as és 400-as széria konkurenciája volt. A videóban látható HIY-435, az utolsó Volánbusznál közlekedő Ikarus EAG E94.27G volt. Ebből az altípusból kettő darab készült, a HIY-434 és 435. Mindkét busz Csepel alvázas, Mercedes-Benz motoros és a korábbi ragasztott helyett, feszített oldallemezekkel készült. A HIY-435 2000-ben kezdett dolgozni a Zala Volán Zrt.-nél. 2015-ben a ÉMKK-hoz került, majd utána a Volánbuszhoz. Karrierje egészen 2023. május 24-ig tartott, amikor lejárt a műszakija. A prototípus bemutatásához képest szinte napra pontosan 26 évvel később, a típus utolsó darabja is elbúcsúzott Nagykanizsa utcáitól. A HIY-435 az utolsó napig aktívan közlekedett. Bár csak tartalék volt, de az autóbusz hiány miatt mindennap dolgozott. A videózást nagyban nehezítette, hogy nem volt fix fordája, illetve, mivel EAG-ról van szó így engem sem mozgatott meg nagyon. A videóban látható felvételek 2023.03.22-én készültek. Instagram oldalam:   / bese.photos   Facebook oldal:   / besevideosphotos   ❗ A teljes videó a saját tulajdonomban áll, felhasználása engedélyköteles ❗

Tüntet a Fidesz; Toro és a szívecske-gate; MSZP-Fidesz polip; Deák Dani folytatja; Perdöntő vallomás
▶︎

Tüntet a Fidesz; Toro és a szívecske-gate; MSZP-Fidesz polip; Deák Dani folytatja; Perdöntő vallomás

Fotósmenet a Volán utolsó Ikarus 260-as buszával + GFX-038 | 2026.06.06.
▶︎

Fotósmenet a Volán utolsó Ikarus 260-as buszával + GFX-038 | 2026.06.06.

Hier steht Setra-Geschichte - die neuen Kässbohrer Halle in Neu-Ulm
▶︎

Hier steht Setra-Geschichte - die neuen Kässbohrer Halle in Neu-Ulm

ORBÁN herebere partija maga a FIDESZ kongresszusa 😂 Miket beszél?!
▶︎

ORBÁN herebere partija maga a FIDESZ kongresszusa 😂 Miket beszél?!

AUTÓPÁLYA HÁBORÚ: kempingezők vs. villogó gyorshajtók. Dr. Herpy rendet tesz a fejekben!
▶︎

AUTÓPÁLYA HÁBORÚ: kempingezők vs. villogó gyorshajtók. Dr. Herpy rendet tesz a fejekben!

The Sweet Reward After a Busy Day ❤️ Harvesting Giant Fish and Picking Up My Daughter From School
▶︎

The Sweet Reward After a Busy Day ❤️ Harvesting Giant Fish and Picking Up My Daughter From School

ASMR ✨ Starting My Fantasy Shop in Winkeltje 💰 Close Up Whispering
▶︎

ASMR ✨ Starting My Fantasy Shop in Winkeltje 💰 Close Up Whispering

Beginn einer Ära: Der Neoplan Cityliner
▶︎

Beginn einer Ära: Der Neoplan Cityliner

Lada Niva olyan mint az Orosz vodka. Néha kap egy új címkét.
▶︎

Lada Niva olyan mint az Orosz vodka. Néha kap egy új címkét.

Az utolsó Ikarus 260-as Ajkán | DUD-812 | Ikarus 260.50
▶︎

Az utolsó Ikarus 260-as Ajkán | DUD-812 | Ikarus 260.50

Zurück aus den 90ern - Der MB O 405 G
▶︎

Zurück aus den 90ern - Der MB O 405 G

HOLY ROSARY TODAY THURSDAY, JUNE 11, 2026 ST. JUDE THADDEUS & LUMINOUS MYSTERIES | DAILY HOLY ROSARY
▶︎

HOLY ROSARY TODAY THURSDAY, JUNE 11, 2026 ST. JUDE THADDEUS & LUMINOUS MYSTERIES | DAILY HOLY ROSARY

Farmer's Idea of ​​Inventing an Electric Bicycle! Will Surprise Everyone
▶︎

Farmer's Idea of ​​Inventing an Electric Bicycle! Will Surprise Everyone

2021.05.15. - A sorsára hagyott Ikarus 280-as szűrőbusz; HMG-636
▶︎

2021.05.15. - A sorsára hagyott Ikarus 280-as szűrőbusz; HMG-636

Búcsúznak Budapesttől az Arrivabus Mercedes Conecto buszai
▶︎

Búcsúznak Budapesttől az Arrivabus Mercedes Conecto buszai

KOGNITÍV megújulás és DISSZONANCIA a Fidesz kongresszusán
▶︎

KOGNITÍV megújulás és DISSZONANCIA a Fidesz kongresszusán

Everyday life on the motorway - The long-distance bus driver
▶︎

Everyday life on the motorway - The long-distance bus driver

A VILÁGON UTOLSÓ MEGMARADT RÁBA V8 VONTATÓ INDÍTÁSA | 400 lóerő, ELÉG?
▶︎

A VILÁGON UTOLSÓ MEGMARADT RÁBA V8 VONTATÓ INDÍTÁSA | 400 lóerő, ELÉG?

Emlékszel még a Corára? Ezért kellett meghalnia a kedvenc hétvégi rituálédnak
▶︎

Emlékszel még a Corára? Ezért kellett meghalnia a kedvenc hétvégi rituálédnak

Frequency Of God 963 Hz ✨ Attract Miracles, Divine Blessings & Deep Inner Peace In Your Life
▶︎

Frequency Of God 963 Hz ✨ Attract Miracles, Divine Blessings & Deep Inner Peace In Your Life