„Cuki Búcsúja – Egy Időn és Téren Túli Történet” 🐎❤️🫶
Cuki közel két év után indult vissza Németországba. Az indulást megelőző napon határozott elképzelésem volt arról, hogy a lovakat behozom a ház körüli központi területre, hogy amikor megérkezik a szállító, ne kelljen 12 hektáron megkeresnem és összeszednem Cukit. Miközben felvettem a bakancsomat, hogy elinduljak értük, azt láttam, hogy a lovak éppen besétálnak inni. Ez önmagában még lehetett volna véletlen. Néhány pillanattal később azonban erős késztetést éreztem arra, hogy azonnal odamenjek és beengedjem őket a ház körüli részre. Olyan érzés volt, mintha egy lehetőség zárulna be, ha nem lépek időben. Amikor odaértem a kapuhoz, Cuki már ott állt, és át akart jönni. Miután beengedtem őket, Cuki követni kezdett, ami nem volt jellemző rá. Az eddigi tapasztalataim alapján teljes bizonyossággal úgy érzem, hogy már előző nap érzékelte az indulásával kapcsolatos belső döntésemet, és arra reagálva érkezett meg hozzám. A videóban erről a különleges napról, a búcsúról, valamint a lovak és emberek közötti kapcsolat mélységéről beszélek. Mert... "A Lovak Többet Érdemelnek!" mgy ::: #Cuki #ALovakTobbetErdemelnek #HorseHumanConnection #LovakEsEmberek #Otthonerzes #Bizalom #Kapcsolodas #LovalEgyutt #Egyuttlet #HorseWisdom #HorseCommunication #HorseBehavior #Trust #RelationshipFirst #BeyondTimeAndSpace #IdonEsTerenTul #SzivvelLoval #TermeszetesKapcsolat #TanuljunkALovaktol #HorseLife #HorsesOfYouTube #mgy horse communication, horse connection, horse behavior, horse intuition, horse human bond, equine behavior, horse trust, horse relationship, natural horsemanship, horse psychology, horse sensitivity, horse trailer loading, horse farewell, horse friendship, equine connection

Akcióban a természet őrzői

40K LEGENDS - TRAZYN THE INFINITE | Warhammer 40,000 Lore/History

Z.Z. Top lehet Overdose utódja? - tv2.hu/mokka

Lada Niva olyan mint az Orosz vodka. Néha kap egy új címkét.

A Bali, amit nem látsz az Instagramon - miért költöztünk haza?

If Your Horse Nudges You With Their Nose, Here's What It Really Means…

50 Geography Facts You Never Knew About Hungary

Minifarm
![Bukłaki [#21] Czy św. Faustynie naprawdę objawił się Jezus? || siostra Gaudia Skass](https://i.ytimg.com/vi/2l9eQV4hPGc/hqdefault.jpg?sqp=-oaymwEjCNACELwBSFryq4qpAxUIARUAAAAAGAElAADIQj0AgKJDeAE=&rs=AOn4CLADJsmyMp-Wc5cF6xpo5LTN8eOXpA)
Bukłaki [#21] Czy św. Faustynie naprawdę objawił się Jezus? || siostra Gaudia Skass

"Orbánnak lejárt a szavatossága?" // FIALA AZ UTCÁN a Fidesz kongresszusról

Horn Gábor: Az Orbán-rendszer elvette a jövőnket, vissza kell szereznünk! | KONKRÉTAN Rónai Egonnal

Hengste werden kastriert - Nichts für schwache Nerven!

Fall asleep while I build a zoo

Brazil vs. Morocco Highlights FIFA World Cup 2026 | Sportschau

HADHÁZI LÁSZLÓ - A MEDVE

Farmer's Idea of Inventing an Electric Bicycle! Will Surprise Everyone

Brasilien – Marokko Highlights | Gruppe C, FIFA WM 2026 | sportstudio

HOLY ROSARY TODAY THURSDAY, JUNE 11, 2026 ST. JUDE THADDEUS & LUMINOUS MYSTERIES | DAILY HOLY ROSARY

Great idea! A chainless bicycle motor that will blow your mind

