Halálos lakástűz húsvét vasárnapon
Vasárnap hajnali fél kettőkor érkezett a jelzés a katasztrófavédelemhez, amely szerint kigyulladt egy családi ház a második kerületi Tulipán utcában. A kétszáz négyzetméteres, kétszintes ház tetőszerkezete teljes terjedelmében égett. Tíz járművel negyvenkét tűzoltó vonult a helyszínre, akik több oldalról kezdték oltani az épületet. Az oltást hátráltatta, hogy a tetőteret nehezen lehetett megközelíteni, illetve hogy az épületben és annak környezetében több gázpalack is volt. Az egyik felhasadt, öt másikat pedig a tűzoltók vittek ki, megelőzve, hogy felrobbanjanak. Hajnal háromnegyed négyre sikerült a tűzoltóknak megfékezniük a lángokat. A családi házban két férfi élt, ám csak az egyikük tudott kimenekülni az épületből. A másik ember halálának pontos körülményeit, a tűz keletkezési okát a katasztrófavédelem által indított tűzvizsgálati eljárás fogja feltárni. Az épület lakhatatlanná vált, az esetet túlélő lakóját rokonok fogadták be. Évente átlagosan 7500 lakástűz keletkezik Magyarországon, a többségük megelőzhető lenne. A megelőzés egyik legfontosabb eszköze egy néhány ezer forintos füstérzékelő, amelyet a szoba közepén a plafonra kell szerelni. A füstérzékelő a tűz keletkezésének legelején hangos sípolással jelez, amikor még van idő a kezdődő tüzet megfékezni, vagy kimenekülni és értesíteni a tűzoltókat. Minél hamarabb kiérkeznek a tűzoltók, annál több mindent tudnak megmenteni.

Fordulat az aranykonvoj-ügyben | Lázár és az elszámoltatás | Hegedűs a háztetőn – SOMOS A PÁLYÁN #33

Mr Beans Zahnarztprobleme | Mr Bean Deutschland

Tűz volt a Gellért-hegyi barlangban

Megtalálták az aszály ellenszerét, így várható 5 tonnás búza Cegléden

Mr Bean Gets Into Trouble At The Dentist 🦷 | Mr Bean Live Action | Full Episodes | Mr Bean

A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság 2025. évi munkáját bemutató kisfilm.

How US Air Force B 52 Pilot Performed an Emergency Takeoff at Full Speed

REALITY VIDEÓ | TŰZOLTÓK KÖZÖTT BEVETÉSEN | háztűz, XIX. kerület

TV ART SLIDESHOW 24/7 | Vintage Floral Gallery 🌼4K Framed Art Screensaver for Living Room

Magyar népmesék: A béka, a kolbász és az egér

Belvárosi ház teteje gyulladt ki

Lángoló ház a belvárosban

Lakástűz a XII. kerületben

2026 majális

Vlad and Niki Cooking and playing with Mom - Funny stories for children

Bogyó és Babóca - Szélmalom, Évszakmanók és más mesék ▶ 7 teljes epizód | 32 perc

Nyitott szertárkapukkal várta a gyermeknapon a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság a gyerekeket

Acetilénpalack gyulladt ki a harmadik kerületben

The amazing invention of a 65-year-old carpenter amazed engineers! Homemade woodworking tools.

