ALASZKÁBAN AZ ÉLET! MEGÉLHETÉS-MUNKA-LEHETŐSÉGEK! Krisztián jelentkezik Dutch Harbor-ból.
Ezúttal kalandozzatok velünk egy északi, vadregényes, érintetlen tájon. Az Egyesült Államok legnagyobb tagállamában, távol a civilizációtól. A gleccserek, fjordok, hósipkás hegyek között, ahol nem az ember, hanem a medve az úr. Megismerhetitek Krisztiánt, aki 17 éve jött szerencsét próbálni az Egyesült Államokba, és tavaly óta - jelenleg egyedüli magyarként - egy rák-és halfeldolgozó üzemben dolgozik Alaszka egyik déli szigetén. Embertpróbáló körülmények között, sokszor éjszaka, 12-16 órában, a világ minden tájáról érkezett kollégákkal körbevéve. Krisztián videókat készített nekünk kevéske pihenőidejében, megmutatja például a szállásukat és elmondja, milyen ellátást kapnak. Láthatjuk, hol tud bevásárolni és mennyiért. Elmondja azt is, miért olyan drága minden a szigeten. Megtudjuk tőle, milyenek az alaszkai emberek, hogyan élnek, mit esznek, és mit tudnak csinálni a természetjáráson, horgászaton kívül. Kiderül, hogyan közlekednek, és ha betegek lesznek, esetleg megsérülnek, hogyan látják el őket, hiszen a legközelebbi kórház 4 órányi repülőútra van. Krisztián azt is elárulja, hogyan lehetséges pozitívnak, jókedvűnek maradni ilyen zord időjárás mellett, elszigetelten élve, pláne akkor, amikor télen napközben is sötétség van, nyáron pedig nem nyugszik le a nap. Ha szeretnétek megismerni az alaszkai életet, hétköznapokat, egy magyar fiatalember nem mindennapi kalandjait, tapasztalatait a legnagyobb és leghidegebb államban, ezen a festői, de kihivásokkal teli tájon, akkor ez a videó nektek készült. Zene - Music: www.epidemicsound.com Bill Ferngren - Soon You will see

LAKÓAUTÓS élet és utazás! RV-PARK, USA-körút és egy sikeres MAGYAR házaspár! (I. RÉSZ)

COLORADO - MUNKA-ÉLET-TERMÉSZET ezer méter fölött! #ittvanamerika #gombosedina #amerikaiélet

Megkésett randevú ALASZKÁBAN

Elönti a Sándor-palotát a Tisza áradása? - Ez itt a kérdés

Az idő nem létezik? Carlo Rovelli megdöbbentő elmélete (DV)

NEW JERSEY után FLORIDA! A MAGYAR divattervező ruhái után kapkodnak az amerikai menyasszonyok!

MEGÉRKEZETT AZ AIRSTREAM CLASSIC 30RB - AMIKOR EGY ÁLOM TELJESÜL! - Lakóautó bemutató 4K Polgarnet

Kürtőskalács, sült kolbász, langalló - magyarok és hazai ízek a floridai aszfaltfestő fesztiválon!

Miért éppen Alaszka?!

Elmond Mindent Amit Tudni Akartál a REPÜLÉSRŐL

KANADA - Munka, Megélhetés, Élet! Magyar KAMIONOS család ONTARIO-ban. USA-KANADA összehasonlítás!

Önök is diktatúrát építenek! - Heves vita volt a parlamentben a Szuverenitásvédelmi Hivatalról

Ez a sziget a valódi TÖMEGNYOMOR

Nagyon AMERIKAI! FURCSA-ÉRDEKES-TIPIKUS AMCSI dolgok! Megszokhatatlanok és szerethetõek is!

Hogy él az IGAZI kamionos? A nem Temu-s.

Mindennapok - Mit, hol, hogyan intézünk a floridai kisvárosokban...

Napi 9300 Ft-ból élek egy trópusi szigeten.

IZLAND - BRUTÁLIS ÁRAK, GYÖNYÖRŰ TÁJAK!│2. rész

TEXAS - magyar szemmel! (1. rész) Tornádó - kaktusz - marhasteak - nyelvjárás!

