Az utolsó szovjet katonák kivonulása Szegedről - 1991. február
Operatőr: Szabó István Szöveg: Délmagyarország 1991-ben természetesen egy méltóságteljes szovjet kivonulásnak is örültünk. Leszámítva a képeken látható, szovjet zászlót lobogtató idős embereket, akik a makói MSZMP nevében érkeztek búcsúztatni a kiskundorozsmai állomásra. Itt a szovjet romantikának egy kis magyaros beütése is lett, amikor Lippai Pál polgármester beszéde közben a csoport „lökjék le onnan„, „kötelet neki!” kiáltásokat hallatott, de ezt hamar abbahagyták, és átváltottak arra, hogy „druzsba, druzsba!”. A „Minden jót, Magyarok!” és „Isten veletek, Magyarok!” feliratú plakátok még talán rokonszenvet is ébreszthettek a szovjet katonák iránt. Mint Nagy László fotóriportján látható, a helyszínen osztogatott plakátokra megvolt a kereslet. Viktor Silov altábornagy, aki a maroknyi szovjet csoportot búcsúztatta a dorozsmai állomáson, azt is kiemelte, hogy a szovjetek „nemegyszer kisegítették a helyi lakosságot gazdasági problémáik megoldásában„. Balogh Tamás szerint a mezőgazdasági betakarításokra gondolhatott, de mégiscsak fura volt megoldásokról hallani, amikor a kisország és a világhatalom gazdasága egyformán és ugyanattól mondott csődöt. A búcsúzásra kiérkezett lakosok közül többen virágot hoztak, míg valaki egy üveg vodkát adott volna át egy szovjet kiskatonának, aki elvörösödött, és nem fogadhatta el. A szovjetek ebből az alkalomból vendégeket hívtak az addig megközelíthetetlen öthalmi laktanyába is. Előzőleg lefestették a falakat és rovarirtást végeztek (mozgó csótány már alig van, írta Balogh, amit százával látni mindenütt, az többnyire döglött). Mindenesetre e laktanyák miatt követeltek kártérítést Magyarországtól, főként, amikor az orosz adósság szóba került. Viktor Silov altábornagy, a Déli Hadseregcsoport parancsnoka volt a szovjetek utolsó katonája, aki 1991. június 19-én 15.01-kor Záhonynál elhagyta Magyarországot. A szovjet csapatok kivonulása Magyarországról - Wikipédia A szovjet csapatok kivonulása Magyarországról 1990. március 12-e és 1991. június 16-a között zajlott le. Az eseményt megelőző államközi tárgyalások eredményei az 1990. március 10-én, Horn Gyula magyar és Eduard Sevardnadze szovjet külügyminiszter által aláírt egyezmény alapján váltak valóra. 47 évig tartó megszállás után Viktor Silov altábornagy volt az utolsó szovjet katona, aki a megszálló Szovjet Hadsereg tagjaként Záhonynál elhagyta Magyarország területét, amelynek emlékére az Országgyűlés a 2001. évi XVII. törvényben nemzeti emléknappá nyilvánította június 19. napját. (Ehhez kötődően június utolsó szombatja a magyar szabadság napja.) A magyar szabadság napja alkalmából elmondott ünnepi beszédében Gulyás Gergely, 2011-ben megemlítette, hogy „bár az utolsó szovjet katona, Viktor Silov altábornagy már június 19-én elhagyta az ország területét, de a két állam közötti egyezmény értelmében Magyarország szuverenitása csak 1991. június 30-val állt helyre” #sovietarmy #hungary #szeged #soldier #sovietunion

Inheritance (full film / in Hungarian)

Kamionos szopóroller - Hibáztam ?!

A világ leghülyébb diktátora
![[Podcast] Túlélők 13. – A II. világháborús tömeges nemi erőszak és következményei](https://i.ytimg.com/vi/enMq-_nV4o4/hqdefault.jpg?sqp=-oaymwE9CNACELwBSFryq4qpAy8IARUAAAAAGAElAADIQj0AgKJDeAHwAQH4Af4JgALQBYoCDAgAEAEYJiBHKH8wDw==&rs=AOn4CLDjmGvVAycfS08iT3r-XJ7_HFZUzg)
[Podcast] Túlélők 13. – A II. világháborús tömeges nemi erőszak és következményei

Nejlon Piroska és az emeletes Ikarus 556-os - Múzeumok Éjszakája 2025 (Hatvan) @rz-film

Pénz Nélkül RAGADTAM egy NEM Létező Országban (Transznisztria)

Az „emberiség” szirénéneke | YUVAL NOAH HARARI: SAPIENS | Olvasókör #3

A szovjet csapatkivonás. (1989)
![F-117 kontra Sz-125 Nyeva - a lopakodó lelövése és annak utóélete [Mítoszoszlatás]](https://i.ytimg.com/vi/cTG0NgeFZWo/hqdefault.jpg?sqp=-oaymwEjCNACELwBSFryq4qpAxUIARUAAAAAGAElAADIQj0AgKJDeAE=&rs=AOn4CLD0pxizm4BiiHCa-mxPJ5exd0w9Pw)
F-117 kontra Sz-125 Nyeva - a lopakodó lelövése és annak utóélete [Mítoszoszlatás]

Érdi elhagyott MH Laktanya 2024-01-25 Informácó leírás alatt!👇

47 ÉV - IDEIGLENESEN

Volt egyszer egy vadkelet - 10 évig uralta az orosz maffia a hazai alvilágot I Blikk

Az elfelejtett katona

Ecseri tekercsek - filmfelvételek az 1956-os forradalom napjaiból

Nemzeti Hang - Pokoli cirkusz (teljes album)

Ízőrzők Gyenesdiás

Soós Márk: Arne Slot a tökéletes Klopp utód? - TRIBÜN

The Kings of Hungary (800-1918)

Kibeszéletlen múlt Magyarországon, 1944-1991

