BARANGOLÁSOK DÉL-ERDÉLYBEN BÖJTE CSABÁVAL - Az elveszett paradicsom (1.)

„Abban tűnik ki nagyságunk, hogyha mi magunk teremtünk nagyot kicsinyből, rosszból hasznosat, a bajból jót, s – bármily helyen – virulunk a vészben is, a kínból enyhülést orzunk munkás kitartással.” John Milton Elveszett paradicsom című eposzának sorai messze távolból, a 17. századi Angliából szólnak hozzánk, mi mégis ennek szellemében indulunk útnak, hogy Böjte Csaba kalauzolásával fölfedezzük napjaink Dél-Erdélyét. A dévai ferences kolostorban és a mellette lévő gyermekotthon épületeiben ugyanis látogatóközpontot hoztak létre, ahol a térséget kisebb-nagyobb csoportban felkereső zarándokok szállást, illetve ellátást kaphatnak, hogy csillagtúra-szerűen bebarangolják a Kárpát-medencének e csodálatos szegletét. Sorozatunkban egymás után mutatkoznak meg Dél-Erdély közismert és rejtett kincsei, legyen szó a magyar történelemről, kultúráról, vallási hagyományokról vagy éppen természeti szépségekről. A szellemi, lelki útravalót valamennyi részben maga Böjte Csaba adja a zarándoklatra vállalkozóknak, és ő az, aki befejezésként segít levonni az összegyűjtött tapasztalatok tanulságát. Az egyes helyszíneken az erdélyi tudományos élet legjelesebb szakértői vagy éppen a műemlékekre helyben gondot viselő magyarok kalauzolnak minket – így téve teljessé az élményt.

BARANGOLÁSOK DÉL-ERDÉLYBEN BÖJTE CSABÁVAL - Az elveszett paradicsom (2.)
▶︎

NAGYENYEDI SÉTA – Az elveszett paradicsom (7.)

BARANGOLÁSOK DÉL-ERDÉLYBEN BÖJTE CSABÁVAL - Az elveszett paradicsom (3.)

Szubjektív - Böjte Csaba: a gyermek és a család érték

Fogarasi-havasok – A fellegszerű hegyek nyugati gerincén

Vall-e Rogán Antal Orbán Viktorra? – Célegyenes

A DÉVAI VÁR LÁBAINÁL - Az elveszett paradicsom (11.)

Keménykezű uralkodók: Túlélés és felemelkedés a viszályok korában ⚔️

Félelem és reszketés Lakiteleken - lerohadtak a vasútvonalak Lezsák népnemzeti élményközpontja körül

HÉTFALUSI NÉPMŰVÉSZEK - Az elveszett paradicsom (14.)

Mesterfogás: Böjte Csaba ferences szerzetes – 2021. április 4.

ERDÉLY TÖRTÉNELMI FŐVÁROSA: GYULAFEHÉRVÁR ÉS KÖRNYEZETE – Az elveszett paradicsom (8.)

SZÉTNÉZTÜNK A SZÉKELYKŐ TETEJÉRŐL – Az elveszett paradicsom (6.)

UTAZÁS A VASKAPU-SZOROSHOZ – Az elveszett paradicsom (12.)

Kettétört karrierek: A színészvilág és a megtorlás 1956 után - M5 História

BARANGOLÁSOK DÉL-ERDÉLYBEN BÖJTE CSABÁVAL - Az elveszett paradicsom (5.)

Magyar Péter megdicsérte Gulyás Gergelyt, majd gyorsan visszavonta, nehogy kirúgják

"Van akiről nem tudom elhinni" – Lendvai Ildikó az MSZP-s politikusokat érintő korrupciós ügyekről

A ZSOLT BÁCSI ügy állása és az összegyűjtött PÉNZ sorsa

Gyerekeket molesztáltak évekig Böjte Csaba alapítványánál