Bartók Világverseny – Zongora / Zenekari döntő, Díjkiosztó
Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara Vezényel: Dubóczky Gergely Műsorvezető: Becze Szilvia A zenei versenyek a szólistakarriert tervező fiatal zenészek életében olyan mérföldköveket jelentenek, amelyek hozzásegíthetik őket a vágyott siker eléréséhez: megismeri a nevüket a közönség és felfigyel rájuk a szakma. Egy ilyen megmérettetés egyben izgalmas koncertformátum a hallgatóságnak is: drukkolhatunk a kedvenceinkért és tartalmas kirándulást tehetünk a zeneirodalomban, össze tudunk hasonlítani játékstílusokat, interpretációkat. A Zeneakadémia 2017-ben elindult és azóta minden évben megrendezett Bartók Világversenye teljesíti mindezeket az elvárásokat. Idén a repertoár középpontjában a zeneszerző óriás zongoraművei állnak. A zenekari döntőbe bejutott négy finalista 6 zongoraverseny (Bartók, Liszt és Beethoven 2-2 kijelölt versenyműve) közül választhatja ki azt a művet, amellyel színpadra lép a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara kíséretében, Kovács János vezényletével. A döntő, illetve a zsűri tanácskozását követően az eredményhirdetésre és díjkiosztóra is sor kerül. A közönség ez alkalommal is szavazhat kedvencére, a helyezéseken túl pedig számos különdíj, koncertmeghívás is gazdára talál.

Dvořák - Cello Concerto in B minor | Kobekina | Canellakis | NDR Elbphilharmonie Orchestra

Concert Gala: International Classical Music Awards 2025 | Tonhalle Düsseldorf

Marcello - Bach: Adagio. Révész József - Dombiné Kemény Erzsébet

Bartók Világverseny – Zongora / 1. Szóló döntő

Dadpool mozija - Hofi Géza épitem a csatornát előadása

Robert Schumann: Koncert fortepianowy a-moll op. 54 Maxim Lando, Sinfonietta Cracovia, Jong-Jie Yin

Rendszerváltó köztársasági elnök kell? | Elemző Benyóval és Laknerrel

Szeretnénk már a Matolcsy-család legalább két tagját gyanúsítotti kihallgatáson látni

Morning with Bach🎶 50 Best of Classical Music for Energy and Motivation

Cristiano Ronaldo: A megszállott - Teljes történet | dokumentumfilm (2026)
![Virtuosos 2025 | Final [1st episode] | Complete Show](https://i.ytimg.com/vi/lJtu-9j8zc0/hqdefault.jpg?sqp=-oaymwEjCNACELwBSFryq4qpAxUIARUAAAAAGAElAADIQj0AgKJDeAE=&rs=AOn4CLAUe4gYm_i8HmrBFUmVt1m2SOZVVg)
Virtuosos 2025 | Final [1st episode] | Complete Show

Vivaldi & the Orphan Girls of Venice with Les Cris de Paris (Full performance) | Ambronay Festival

Bartók Világverseny – Zongora / 2. Szóló döntő

Romantic Era Adagios (Cello, Violin & Piano) — Most Beautiful Adagios of All Time | Relaxing Music

Full Concert live from Moscow, Tchaikovsky Concert Hall – Baltic Sea Philharmonic

Játszó-társak - Kern András és Brasch Bence (Talkshow a Vígszínházból)

Fontos bejelentések a TISZA Kormányinfón! 🔴⚪🟢 Magyar Péter és Köböl Anita sajtótájékoztatója 07.23.

30 Most Listened Classical Melodies (No Ads) | Beethoven, Mozart, Chopin, Vivaldi 🎻 Relax, Heal

50 Best of Bach

