2024-Szlovákia-Balázs Tamás,Patai Öcsi,Suki János Boxolo,Bango Gyuszi,Suki Boxi Nándi,Váradi Gyuszi
Balázs Tamás vagyok 1992. július 22.-én születtem Budapesten. 7 éves koromban kezdtem hegedülni a Józsefvárosi Zeneiskolában. 14 évesen a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközép Iskolában folytattam tanulmányaimat majd 2018 nyarán diplomát szereztem a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen.Tanulmányaim során többször vettem részt hegedűversenyeken, mint például a Rados Dezső hegedűversenyen 2006-ban első helyezést értem el. Résztvettem a Virtuózok című tehetségkutató versenyében, ahol az elődöntőig jutottam el. Zenekari tapasztalatom a Magyar Virtuózok Kamarazenekarában, illetve a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola Szimfonikus Zenekarában és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Szimfonikus Zenekarában szereztem, ahol volt szerencsém Kocsis Zoltán tanár úr vezénylése alatt játszani,de volt szerencsém még Takács - Nagy Gábor és Kobajashi Ken-Ichiro mester vezénylése alatt is játszani. Jelenleg a Magyar Állami Népi Együttes tagja vagyok! 10 éves koromtól tanultam a magyar kávéházi cigányzenét és játszottam több étteremben. Kisebb koromban mint tanuló prímás aztán 14 éves koromtól mint prímás. Játszottam többek közt az Óbudai Posta Kocsi étteremben,Udvarház étteremben,Budavári Mátyás étteremben,Borkatakomba étteremben,Százéves étteremben,Firkász étteremben, Kővári Vendéglőben és jelenleg a Panoráma teraszon illetve a Pekáry Kastély étteremben játszom. Rendezvényeket,esküvőket,bálokat és minden fajta bulikat vállalok illetve klasszikus zenei szolgáltatást is bármely formában! Balázs Tamás Telefonszám: 06-30-912-26-73 E-mail cím: [email protected]

Átvert a német megbízóm? - FELMONDTAM

He Asks To Play My Guitar and This Guitarist Shocks His Girlfriend

XXII. Szólótánc Gála - Közös szászcsávási

🎶 Kytarista Ludo Beňák - Davles | Amare lavutara

Agresszió a magyar utakon: tanulóvezető autóba ült a Heti Napló stábja

A 100 Tagú Cigányzenekarral próbált a Sükösdi SUGO Tamburazenekar - zenés változat

Arabela - Harmoniková akadémia Jozefa Opatovského (Hudba: Peter Hanzely, Text: Peter Guldan)

When Tyson Faced a Country Boy

2025-Prága-Balázs Tamás,Suki János Boxolo,Ürmös Sanyi,Ökrös Jata Laci,Suki Boxi Nándi

2025-Dankó Rádió-Jó ebédhez szól a nóta-Balázs Tamás,Ürmös Sanyi,Suki János,Suki Nándi,Ökrös László

Tarcsi Zoltán Jolly - 1 Órás Mix 2 (60 perces) 2023

Átvilágítani nem kell félnetek jó lesz. A bizonytalanság Tusványosa

FELVIDÉKI LAKODALMAS • No1. - Hej, de kutya jó kedvem van (retro mulatós válogatás)

Balázs Tamás,Jónás Géza,Csík Sanyi,Csanya Tibor,Varga Jenő,Balázs Józsi,D.Norbi,S.Antal,Sz.Zsolti

"Amióta Magyar Péter miniszterelnök lett, kiábrándultam belőle." - videóriport Tusványosról

2025-Dankó Rádió-Jó ebédhez szól a nóta-Balázs Tamás,Ürmös Sanyi,Suki János,Suki Nándi,Ökrös László

Alex REINER - Jó estét kivánok (album VON GENERATION ZU GENERATION) #traditional #gipsymusic

Nicht Krankmelden für den Kanzler? – Lisa Eckhart | Nuhr im Ersten

Dances of Kalocsa (Hungarian)

