Lehetsz menő úgyis, ha tanulsz! - Dr. Horváth József rákkutató előadása Felsőzsolcán
A Felsőzsolcai Közművelődési Intézet és Városi Könyvtár vendége volt Horváth József biológus, molekuláris genetikus. A Felsőzsolcai Szent István Katolikus Általános Iskola felső tagozatos diákjai megismerkedhettek személyesen egy többszörösen díjazott példaképpel, egy olyan fiatalemberrel, aki szeret táncolni, főzni, boxol, rengeteget olvas és nem utolsósorban rákkutató. Egy karcagi cigánytelepről indulva küzdötte fel magát a doktori képzésig. 9 éves korában állt munkába először, akkor építkezéseken segített, most az egyetemen végez olyan kutatásokat, amiket az egész világ elismeréssel figyel. Elmondta, hogy jogász szeretett volna lenni, végül biológus lett belőle, ugyanis a középiskolai biológia-tanárnője tanácsára belépett egy drogkutatással foglalkozó csapatba, ahol annyira megszerette a tudományos munkát és a biológiát, hogy ez azóta is központi szerepet játszik az életében. Jelenleg kutatóként dolgozik a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar Élettani Intézetében és a Debreceni Egyetem Biotechnológiai és Mikrobiológiai Intézetében. Kutatásai mellett nagy hangsúlyt fektet a hátrányos helyzetű emberek segítésére: sok helyen dolgozik önkéntesként, viszonozva azt a sok jót, amit ő kapott már élete során. A hit is kulcsfontosságú dolog az életében, ami nemcsak erkölcsi tartást, hanem általános normát is ad számára. Horváth József beszélt arról, hogy mindig van kiút a legmélyebb helyzetből is, hogy sosem késő tanulni, változtatni, hogy kitartással, szorgalommal, hittel, bizalommal és alázattal a kitűzött célokat el lehet érni. Bíztatta a gyerekeket, merjenek álmodni és kitörni, de ami a legfontosabb, hogy higgyenek önmagukban.

LIVE Departure Bay Weather Cam & BC Ferries Views | Nanaimo, BC

Együttműködés és küzdelem | József Horváth | TEDxDebrecen

Az orvosdiagnosztikai szakmák fejlődése Magyarországon (4. rész)

Listen and Feel the Peace | Tibetan Healing Sounds for Deep Meditation, Inner Peace & Soul Healing

HO TV - Kommentár Nélkül: Horváth József, cigány származású rákkutató

Felsőzsolcán is becsengettek

HOMILÍA DE HOY | DIOS AYÚDAME A CONFIAR AUNQUE NO ENTIENDA NADA | PADRE FREDDY BUSTAMANTE

Látvány és ami mögötte van. Milyen lesz pár év múlva?

Scientists Reveal Surprising Genetic Origin of Hungarian DNA

Újabb botrány a gyermekvédelemben: súlyos vádakat fogalmazott meg egy aktivista az ATV-ben

Rendkívüli vereség: Oroszország bekerítette Ukrajna erődvárosát, itt az összeomlás? - Vukics Ferenc

Az idő nem létezik? Carlo Rovelli megdöbbentő elmélete (DV)

Szent István Katolikus Általános Iskola adventi műsora - Felsőzsolca 2013

START YOUR TUESDAY WITH FAITH | TODAY GOD IS GIVING YOU UNEXPECTED OPPORTUNITIES | FATHER FREDDY ...

Epres - joghurtos kocka - SÜTÉS NÉLKÜLI ÉDESSÉG

Storchennest Live Webcam in Bad Salzungen, Thüringen

Horváth István - Team SCITEC - interjú... hit, alázat, kemény munka...

Prof. Dr. Horváth István a koleszterinről

Őket veszítettük el 2026-ban... Magyar legendák, akik örökre hiányozni fognak 💔🕯️

