András herceg végső bukása: magánemberként él tovább II. Erzsébet királynő kegyvesztett fia

András herceg végső bukása: magánemberként él tovább II. Erzsébet királynő kegyvesztett fia. A Buckingham-palota október 30-án, magyar idő szerint este 8 órakor hozta nyilvánosságra azt a közleményt, amelyben bejelentette, hogy András herceg elveszti a hercegi – prince – címét, és elhagyja a windsori otthonát, a Royal Lodge-ot. A mostantól Andrew Mountbatten Windsor néven ismert egykori herceg a hónap elején már lemondott más királyi címeiről is – köztük a York hercege címről –, miután újabb kérdések és vádak merültek fel a magánéletét illetően. A palota közölte, hogy a volt herceg beleegyezett a Royal Lodge elhagyásába, mivel a pedofil pénzemberhez, Jeffrey Epsteinhez fűződő kapcsolatának ügye továbbra is vitákat kavar. Úgy tudni, a döntésre András súlyos ítélőképességbeli hibái miatt került sor, noha ő továbbra is tagadja az ellene felhozott vádakat, azonban nem emelt kifogást a király döntése ellen, miszerint megfosztják a címeitől. A Buckingham-palota hivatalos közleménye teljes terjedelmében így szól: Őfelsége ma hivatalos eljárást indított András herceg megszólításának, címeinek és kitüntetéseinek visszavonására. András herceg ezentúl Andrew Mountbatten Windsor néven ismert. A Royal Lodge-ra vonatkozó bérleti szerződése eddig jogi védelmet biztosított számára, hogy ott maradhasson. Most hivatalos értesítést kapott a bérlet feladásáról, és más, magántulajdonú szállásra fog költözni. Ezek a szankciók szükségesnek ítéltettek, függetlenül attól, hogy továbbra is tagadja az ellene felhozott vádakat. Őfelségeik világossá kívánják tenni, hogy a gondolataik és a legmélyebb együttérzésük eddig is, és a jövőben is minden bántalmazás áldozata és túlélője felé irányul. #britkirályicsalád #andrásherceg #királyicsalád #princeandrew #britishroyalfamily #royalfamily #royalnews #királyihírek #királyicsaládhírek #andrewmountbattenwindsor ▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪ Még több történelmi érdekességért kövesd a két másik YouTube-csatornám is: Nők a történelemben →    / @nokatortenelemben   Történelem Teklával →    / @tortenelemteklaval   ––––––––––– Itt is megtalálsz 👑 TikTok:   / teklagyorgy   Instagram:   / teklagyorgy   Facebook:   / teklagyrgy   ⇢⇢⇢⇢⇢⇢⇢⇢ A könyves oldalaim 📚 Instagram:   / teklakonyvei   Goodreads:   / cintiatekla   Moly: https://moly.hu/tagok/cintiatekla Könyves blog: https://www.gyorgytekla.hu/

Az első letartóztatások; A politikus életpályamodell vége?; Szabadságharc klímával és mobiltöltővel
▶︎

Az első letartóztatások; A politikus életpályamodell vége?; Szabadságharc klímával és mobiltöltővel

Boleyn Anna: VIII. Henrik második felesége – a legellentmondásosabb királyné
▶︎

Boleyn Anna: VIII. Henrik második felesége – a legellentmondásosabb királyné

Viktória királynő és Albert herceg: milyen volt valójában a házasságuk?
▶︎

Viktória királynő és Albert herceg: milyen volt valójában a házasságuk?

Viktória királynő halála és temetése – a ma is ismert királyi temetési hagyomány kezdete
▶︎

Viktória királynő halála és temetése – a ma is ismert királyi temetési hagyomány kezdete

Aranykonvoj-ügy: gyanúsítottként hallgatták ki Hajdu János volt TEK-vezért // AKTUÁL 2026.06.29.
▶︎

Aranykonvoj-ügy: gyanúsítottként hallgatták ki Hajdu János volt TEK-vezért // AKTUÁL 2026.06.29.

Somkuti Bálint: Putyin után egy sokkal agresszívabb vezetés jön?
▶︎

Somkuti Bálint: Putyin után egy sokkal agresszívabb vezetés jön?

Sarolta hercegnő halála és a baby race: így lett Viktória királynő a brit monarchia megmentője
▶︎

Sarolta hercegnő halála és a baby race: így lett Viktória királynő a brit monarchia megmentője

Sürgősen le kell állítani Zelenszkijt, különben elkerülhetetlen az összeomlás - Földi László
▶︎

Sürgősen le kell állítani Zelenszkijt, különben elkerülhetetlen az összeomlás - Földi László

János brit királyi herceg – az elveszett és elfelejtett herceg • Valóban titkolta őt a Windsor-ház?
▶︎

János brit királyi herceg – az elveszett és elfelejtett herceg • Valóban titkolta őt a Windsor-ház?

Viktória királynő élete és uralkodása: a modern brit monarchia megteremtője
▶︎

Viktória királynő élete és uralkodása: a modern brit monarchia megteremtője

András herceg botránya – II. Erzsébet királynő fiának kapcsolata Jeffrey Epsteinnel
▶︎

András herceg botránya – II. Erzsébet királynő fiának kapcsolata Jeffrey Epsteinnel

Oligarchatúra, Tiborczék milliárdos lakása, zárt körű tonhalas buli: Ilyen a NER-luxus belülről
▶︎

Oligarchatúra, Tiborczék milliárdos lakása, zárt körű tonhalas buli: Ilyen a NER-luxus belülről

Anastasia Romanov — The Last Princess of Russia and the Greatest Hoax of the Century | Documentar...
▶︎

Anastasia Romanov — The Last Princess of Russia and the Greatest Hoax of the Century | Documentar...

Balin kezdtek új életet: Végül szétszakadt a család
▶︎

Balin kezdtek új életet: Végül szétszakadt a család

King George VI | Unexpected Success
▶︎

King George VI | Unexpected Success

Lattmann: Orbánt meg lehet fogni
▶︎

Lattmann: Orbánt meg lehet fogni

Sarolta Auguszta walesi hercegnő, az eredeti nép hercegnője – a brit trón elveszett örököse
▶︎

Sarolta Auguszta walesi hercegnő, az eredeti nép hercegnője – a brit trón elveszett örököse

Viktória, a kémek királynője: a brit uralkodó titkos hírszerzési hálózata
▶︎

Viktória, a kémek királynője: a brit uralkodó titkos hírszerzési hálózata

Belebukhat a brit királyi család Andrew Mountbatten-Windsor (ex András herceg) botrányába? VÉLEMÉNY
▶︎

Belebukhat a brit királyi család Andrew Mountbatten-Windsor (ex András herceg) botrányába? VÉLEMÉNY

Hossó Andrea: Az euróövezethez való csatlakozás nem elitklub, hanem egy halálos ítélet
▶︎

Hossó Andrea: Az euróövezethez való csatlakozás nem elitklub, hanem egy halálos ítélet